Tót Endre, Very Special Gladnesses
Artist: Tót Endre
Title: Tót Endre. Very Special Gladnesses
Designer: Szmolka Zoltan
Text: HEGEDÜS Orsolya
Translation Daniel Sipos
Photo: Gulyas Janos
Publisher: © Robert Capa Nonprofit Ltd., Orsolya Kőrösi managing director https://capacenter.hu/
Printer: Mester Nyomda
Publication date and place: Budapest 2017
Genre: The catalogue of the exhibition Endre Tót
Pages: 108
Book description (eng):
The actionism employed in Joys was Tót’s truly radical break with painting and traditional art associated with the medium of painting, and ultimately with modernism. In the light of the cultural and existential circumstances in Hungary at the time, Tót reached action as a genre following different antecedents and in a different way than the international representatives of Fluxus. His banal actions carried out in front of an audience (I am glad if I can gaze at the wall for an hour a day, Blackburn 1973) or alone, documented in photographs/films, his gesture of declaring joy itself a form of art, the transformation of his artist-personality into a brand as a result of the infinite repetition of his own laughing portrait: these are all gestures intended to erase the boundary between life and art, to abolish the elitism of art. The Hungarian avant-garde had already embarked on the same endeavour by realizing the first Hungarian happening in 1966 – The Lunch (in memoriam Batu Khan) – but while the devices used by that happening were close to the Kaprowian conception of art in terms of involving the audience, rituality, spontaneity and effect, Tót’s actionism is conceptually inspired and in terms of end result, his actions are rarely devoid of creating objects. According to Géza Perneczky, what Tót’s Joy and Zero pieces represent is in fact “the space between the four poles of concept art, mail art, street actions and conceptual painting, the realm that might be labelled post-fluxus art.”
Book description (hu):
Az Örömökben involvált akcionizmus volt Tót igazán radikális szakítása a festészettel, illetve az annak médiumával azonosított tradicionális művészettel, végső soron pedig a modernizmussal. Tekintettel a korabeli magyarországi (művészeti és egzisztenciális) körülményekre, Tót a fluxus nemzetközi képviselőitől eltérő előzmények után és eltérő módon jutott el az akcióhoz mint műformához. Banális cselekedetei, amelyeket közönség előtt (I am glad if I can gaze at the wall for an hour a day – Örülök, ha a falat bámulhatom naponta egy órán át, Blackburn 1973) vagy egyedül, fotón/filmen dokumentálva hajtott végre, magának az örömnek a művészetté nyilvánítása, saját nevető arcképének végtelen számú ismétléséből adódóan művész-személyiségének márkajelzéssé transzformálása, mind az élet és a művészet határvonalának az eltörlése, a művészet elitizmusának lerombolására irányuló gesztusok. Ugyanezek a törekvések megjelentek már a magyar avantgárdban 1966-ban az első magyarországi happening Az ebéd (In memoriam Batu kán) realizálásával, de míg annak eszközei a közönség involválása, a ritualitás, a spontaneitás és a hatás tekintetében közel álltak a Kaprow-féle felfogáshoz, Tót akcionizmusa egyrészt konceptuális indíttatású, másrészt az akciók végeredményének tekintetében csak ritkán szakad el a tárgyalkotástól. Perneczky Géza poszt-fluxus művészetként aposztrofálja Tót Öröm- és Zéró műveit, amelyek „a koncept art, a mail art, az utcai akciók és a konceptuális festészet négy sarokpontja között fellelhető területen” mozognak.
(Részlet Hegedüs Orsolya tanulmányából)
WEB
https://capacenter.hu/hirek/tot-endre/
